Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar által meghirdetett szakirányú továbbképzés.
A munkavédelmi és munkavédelemi szakmérnök szakon végzettek képesek lesznek munkakörükben az adott vállalat, vállalkozás, munkavédelmi hatóság működési területén jelentkező munkavédelmi problémákat felismerni és azok kezelése érdekében – a műszaki, tudományos, jogi és gazdasági eszközrendszer felhasználásával – megoldási javaslatokat tenni, illetve a szükséges intézkedéseket megtenni. Az egész nemzetgazdaság, mind az egyes ágazatok/ágak, mind az egyes szervezetek területén a munkavédelmi követelmények érvényesítésére, a műszaki eszközök és rendszerek, munkahelyek, munkafolyamatok (technológiák) tervezésére, szerkesztésére, kivitelezésére a használat és üzemfenntartás során. A különböző munkavédelmi szolgáltatások és a munkabiztonsági szaktevékenység főállású dolgozóként, illetve vállalkozóként való ellátására. Képesek lesznek a munkabiztonsági szaktanácsadás, valamint munkabiztonsági szakértői tevékenységek végrehajtására. A végzettek jártasságot szereznek a munkavédelem ismert vizsgálati, illetve értékelési módszereinek alkalmazásában és képessé válnak azok fejlesztésére, valamint új módszerek kidolgozására is.
Tudáselemek, megszerezhető ismeretek:
A szakképzettség alkalmazása konkrét környezetben, tevékenységrendszerben:
Szakkal kapcsolatos kérdések
Szakkal kapcsolatos kérdések
Alapozó ismeretek
12 kredit:
Szakmai törzsanyag
37 kredit:
Speciális szakismeretek
61 kredit:
Szakdolgozat:
10 kredit
–
–
–
120 kredit
Karunk több mint 300 éves múltra tekint vissza, amely bizonyítja a szakembereink iránti folyamatos igényt. A fejlődő gazdaság miatt nő a nyersanyag-, energia- és vízigény, ezért a bányászatnak is alkalmazkodnia kell. A közeljövőben olyan globális kihívásokat kell megoldani, mint az alacsony szén-dioxid kibocsátás, a körforgásos gazdaság, a vízbányászat vagy a környezetbarát bányászat. Karunk oktatói és kutatói ezen kihívásokra és azok megoldására készítik fel hallgatóinkat!
A képzés célja, hogy a hallgatók képesek legyenek az egész nemzetgazdaság, mind az egyes ágazatok/ágak, mind az egyes szervezetek területén a munkavédelmi követelmények érvényesítésére, a munkáltatói munkavédelmi feladatok elvégzésére, műszaki eszközök és rendszerek, munkahelyek, munkafolyamatok (technológiák) tervezésének, kivitelezésének és üzemeltetésének munkavédelmi támogatására.
A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara a 2018/2019. tanévtől indítja a Munkavédelmi Szakmérnök és Munkavédelmi Szakember szakirányú továbbképzéseit, melynek kereteiben a résztvevők 4 féléven át magas színvonalú, naprakész, és a napi gyakorlati elemekkel színesített előadásokat, és a szakmában elismert előadókat hallgathatnak
Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar
„Fedezz fel többet FÖLDÜNKRŐL, amin élünk és amiből élünk!”
A földtudományok világa a 21. század legnagyobb környezeti, gazdasági, társadalmi problémáira, kihívásaira keres válaszokat és kínál megoldásokat. A természeti erőforrások, az ásványi nyersanyagok, az energiahordozók felkutatása, hosszú távú hasznosítása, megóvása és kezelése magas szintű mérnöki ismereteket igényel. Karunk a föld- és környezettudományok oktatásának legszélesebb spektrumát fogja át Magyarországon a bányászattól, a hulladékgazdálkodáson, a környezetvédelmen, az olaj- és gáziparon, valamint a földrajzon át egészen a geológiáig, geofizikáig és a hidrogeológiáig.
Szakfelelős