AJK
Szakirányú továbbképzés

Jogi szakokleveles állatvédelmi szakember

Állam- és Jogtudományi Kar által meghirdetett szakirányú továbbképzés.

A képzés megnevezése
Jogi szakokleveles állatvédelmi szakember
Képzési terület
Jogi
Képzés időtartama
2 félév
A szakképzettség oklevélben történő megjelölése
jogi szakokleveles állatvédelmi szakember (professional with a complementary degree in animal protection law)

Áttekintés

A képzés célja

A képzés célja, hogy a résztvevők átfogó, készségszintű elméleti és gyakorlati jogi jellegű tudást szerezzenek minden olyan kérdést illetően, amely az állatvédelem témaköréhez köthető, ami kiterjed egyrészt az állatvédelem szervezeti rendszerével, szereplőivel, eljárásaival, valamint az állatvédelemmel kapcsolatos egyéb tevékenységgel összefüggő átfogó elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzésére és annak egyes részterületeire vonatkozó szabályozási keretek és jó gyakorlatok megismerésére, másrészt arra, hogy a hallgatók elsajátítsák az állatvédelemhez kapcsolódó jogi jellegű tevékenységek gyakorlásához, a megszerzett ismeretek átadásához szükséges kompetenciákat.

A képzésben elsajátítandó kompetenciák

Tudása
  • ismeri és megérti az állatvédelemhez kötődő elméleti és gyakorlati ismereteket, a kapcsolódó jogintézmények elvi hátterét és a gyakorlati működés fajtáit;
  • elsajátítja az állatvédelem jogszabályi kereteit, annak gyakorlati megvalósításához szükséges ismereteket;
  • ismeri az állatvédelem egyes speciális szabályozási és működési logikáit, a szakjogi terminológiákat és a vonatkozó nemzetközi és európai uniós dokumentumok elveit, mechanizmusait;
  • ismeri az állatvédelmi igazgatási ügyek viteléhez szükséges elméleti és gyakorlati alapokat;
  • ismeri azokat a módszereket, amelyekkel tudását képes közvetíteni mások, így különösen a felnövekvő generáció számára;
  • ismeri a felelős állattartás elméleti és gyakorlati alapjait.
Képességei

A képzés során megszerzett ismeretek, kompetenciák birtokában a szakirányon végző képes lesz:

  • az állatvédelemhez kapcsolódó feladatok során felmerülő problémák felismerésére és kezelésére;
  • alkalmazni az állatvédelem legfontosabb terminológiáit az azokkal összefüggő feladatok végrehajtása során;
  • felismerni és kezelni az állatvédelemmel kapcsolatos jogi jellegű problémákat és képes alkalmazni az állatvédelemmel kapcsolatos munka során alkalmazandó jogszabályokat;
  • az elméleti ismereteket a konkrét jogi szakterülethez kapcsolni és a gyakorlatban alkalmazni;
  • alkalmazni a kommunikációs és kérdezési technikákat;
  • képes az állatvédelmi igazgatás területén szükséges tudás alkalmazására;
  • képes az állatvédelemhez és a felelős állattartáshoz kapcsolódó speciális pedagógiai módszerek alkalmazására.
Attitűdje
  • nyitott a folyamatos szakmai továbbképzésre;
  • a feladatok megoldását, a döntéseket a munkatársak véleményének megismerésével végzi és hozza meg;
  • nyitott az állatvédelem területével összefüggő új jogi módszerek, szabályok megismerésére, valamint megoldások keresésére az ismeretlen problémák megoldása esetén;
  • törekszik a folyamatosan változó jogszabályok és kutatási eredmények naprakész ismeretének a megszerzésére;
  • törekszik az állatvédelmi igazgatással kapcsolatos feladatok gyors megértésére, motivált azok sikeres végrehajtásában;
  • nyitott az állatvédelmi ismeretek átadásához szükséges pedagógiai képzések megszerzésére.
Autonómiája és felelőssége
  • tudatosan törekszik az önfejlesztésre;
  • felelősséget vállal a köz érdekében végzett munkáért;
  • elfogadja a szakmai együttműködés kereteit, a rá háruló szerepeket;
  • munkája során figyelemmel kíséri az állatok védelméhez kapcsolódó jogszabályi változásokat és kutatási eredményeket; valamint önállóan és pontosan végzi a munkáját.

A képzés részletei

Az Oktatási Hivatal nyilvántartásában szereplő adatok
  • A képzés megnevezése:
    jogi szakokleveles állatvédelmi szakember szakirányú továbbképzési szak (professional with a complementary degree in animal protection law postgraduate specialisation programme)
  • A képzés kódja: TTOVAJJ
  • A képzés helye: Miskolc
  • A képzés nyelve: magyar
  • A képzés munkarendje: levelező
  • Képzési terület: jogi
  • Képzés időtartama: 2 félév
  • Szakirány(ok):
  • Specializáció(k):
  • Műveltségterület(ek):
  • Képzési együttműködések:
Takács Rita
Szakkal kapcsolatos kérdések
A/6
épület, fszt. 15.

Törzsanyag

A törzsanyag részletei

A képzés a következő ismeretköröket öleli fel:

Alapozó modul
6-8 kredit:

  • Jogi ismeretek
  • Az állatvédelem elméleti, történeti és filozófiai alapjai
  • Az állatvédelmi jog szabályozásának alapkérdései

Speciális szakismeretek modul
34-39 kredit:

  • Az állatvédelem magánjogi kérdései
  • Az állatvédelem közjogi vonatkozásai
  • Az egyedkímélő, a gazdasági célú és természetvédelmi célú állatvédelem
  • Az állatvédelem pszichológiai és kriminológiai aspektusai
  • Az állatvédelem gazdasági, szociökonómiai és antropológiai aspektusai
  • Állatvédelem és állatkínzás az állatorvos szemével
  • Állatvédelmi kommunikáció

Speciális kompetenciák és gyakorlati ismeretek modul
11-13 kredit:

  • Állatvédelem a gyakorlatban
  • Az állatvédelem-pedagógia elmélete és gyakorlata

Szakdolgozat:
6 kredit

Idegennyelvi követelmények

A szakképzettség megszerzéséhez szükséges:

60 kredit

Prof. Dr. Csák Csilla

Dékán, Állami és Jogtudományi Kar

dekan_ajk

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara – az ország negyedik jogi karaként – 1981-ben indult. Az évtizedek során bizonyítottan előkelő helyet vívott ki a jogi karok között magas színvonalú, széles palettájú képzéseivel. Aki egyszer hallgatóként belépett a campus területére és tagja lett az évszázados diákhagyományokat ápoló közösségnek, az sohasem felejti el a kart és a Miskolci Egyetemet. Karunk szlogenjével várjuk a miskolci jogi karon: „Karriered kapuja nyitva áll!”

Prof. Dr. Csák Csilla

ajk_01
ajk_02
ajk_03
ajk_04
ajk_05
ajk_06
ajk_07

Jövőkép

A képzés átfogó elméleti és készségszintű gyakorlati tudást biztosít az állatvédelem kérdéseihez kapcsolódó elsősorban jogi kérdések tekintetében. Olyan – az állatvédelemmel kapcsolatos – multidiszciplináris ismereteket közvetít, amelyek alkalmassá teszik a képzésben résztvevőket arra, hogy állatvédelemmel kapcsolatos munkájuk során, vagy a civil állatvédelem területén eligazodjanak a jogszabályok rendszerében, ismerjék, illetve képesek legyenek fellelni az egyes problémákhoz kapcsolódó bírósági döntéseket.

A szakot meghirdető kar

Állam- és Jogtudományi Kar

Az Állam- és Jogtudományi Kar az ország negyedik jogi karaként jött létre és 1981-ben indította el az állam- és jogtudományi képzését. Az évtizedek során bizonyítottan előkelő helyet vívott ki a jogi karok között magas színvonalú, széles palettájú képzéseivel. A magas szintű oktatást hazai és nemzetközi szinten is elismert professzoraink garantálják. Büszkék vagyunk hallgatóinkra is. Végzett hallgatóink magas posztot töltenek be az igazságszolgáltatás, a közigazgatás, az egyetemi oktatás, a köz-, és magánszféra különböző területein, hazánkban és külföldön egyaránt.

A jogi oktatás hagyományai azonban sokkal régebb múltra tekintenek vissza, hiszen a kar továbbörökítette az 1667-ben alapított eperjesi jogakadémia hagyományait és szellemi örökségét, ahol a nemzet kiválóságai tanultak (Thököly Imre, Kossuth Lajos stb.) és országos hírű professzorok oktattak.

A jelen korban csodálatos természeti környezetben, különleges Egyetemvárosban tölthetik el napjaikat a hallgatók, ahol megtalálható szinte minden sportolási és szórakozási lehetőség, amit csak tovább erősít Miskolctapolca és a Bükk hegység közelsége. Aki egyszer hallgatóként belépett a campus területére és tagja lett az évszázados diákhagyományokat ápoló közösségnek, az sohasem felejti el a kart és a Miskolci Egyetemet.

Prof. Dr. Paulovics Anita
Szakfelelős