Hírek

Tisztelet a Miskolci Egyetem 56-os hőseinek!

Az egykori 1956-os miskolci egyetemistákkal, a forradalom és szabadságharc szemtanúival tartott rendhagyó történelemórával emlékezett meg a Miskolci Egyetem a 67 évvel ezelőtt eseményekről.

  • Egyetem
2023. október 24.
231024_10

Az akkori események egyetemi színhelyén, a régi főépület előterében kialakított emlékhelynél Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora köszöntőjében elmondta:

Az eseményekről való megemlékezés azért fontos, hogy ápoljuk azoknak az emlékét, akik hallgatóként, oktatóként részt vettek a forradalom és szabadságharc eseményeiben. De azért is emlékeznünk kell, hogy a mindenkori fiatalabb generációt emlékeztessük arra, hogy voltak olyan diáktársaik, akiknek az élete, a vére kellett ahhoz, hogy ma itt békében tanulhassanak, demokratikus országban élhessenek.

231024_12

A Miskolci Egyetem egykori hallgatóinak szerepe és tevékenysége 1956-ban mértékadó volt nem csak városi, hanem megyei szinten is. Az általuk összeállított 11 pontos követelés volt az, ami előre lendítette a forradalmi eseményeket a régióban, de jelentős volt a szerepük a forradalom napjaiban a város életének a szervezésében, a rendfenntartásban és a munkástanácsok létrehozásában is. Erről már Kis József történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltárának igazgatója beszélt azon az élő történelemórán, amelynek résztvevői egykori ’56-os diákok voltak: Deák László, Kerekes István és Óvári Árpád (képünkön jobbról balra). Közösen idézték fel a forradalom napjainak eseményeit, és emlékeztek meg Kiss Gábor első éves gépész és Kölbert Gábor első éves bányamérnök hallgatókról, akik 1956. november 4-ének hajnalán áldozatai lettek az Egyetemvárosban a szovjet tankok és a diákok között kialakult fegyveres harcnak.

Rájuk, és valamennyi 1956-os egyetemistára emlékeztettek a koszorúk, amit a kortársak, az egyetem rektora, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány, a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata, valamint Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője helyezett el az egyetem emlékfalánál, Szalay Lajos: Hungary 1956 domborművénél.

Legfrissebb hírek

Összes hír
Összes hír