Hírek

Rózsaszín séta és szakmai konferencia a Miskolci Egyetemen

Az emlőrákot az Egészségügyi Világszervezet a nők körében leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganatos betegségeként tartja számon. A megelőzésre, a korai felismerésre, valamint a betegségben szenvedő nők támogatására helyezi a hangsúlyt az október 17-én az Egészségtudományi Kar által szervezett tudományos konferencia és séta, amelynek szimbóluma a rózsaszín szalag.

  • Campus
  • Egyetem
2023. október 16. / Frissítve: 2023. október 27. 01:02
2022_rozsaszin_03

Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai szerint évente átlagosan 7000-7500 nővel közli ezt a diagnózist az orvosa, és sajnos évente 2000 nőt veszítünk el ebben a megbetegedésben.

– nyilatkozta Dr. Gyulai Anikó, az Egészségtudományi Kar általános dékánhelyettese, a program egyik szervezője. Hozzátette, hogy ugyanakkor nemcsak a nőket érinti ez a megbetegedés, hanem a férfiak körében is előfordul. „Nyilván ritkább előfordulással, de hozzávetőleg 150-200 férfinél diagnosztizálják ezt a betegséget évente itthon.”

Hatásos módszerek

A betegség megelőzésre és a szűrővizsgálatok fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Gyulai Anikó. „Emellett egyfajta „emlőtudatosságra” kell nevelni a lányokat, mely az emlő rendszeres önvizsgálatának a megtanítását jelenti. Az önvizsgálatot 20 éves kortól javasoljuk elvégezni havonta, a menstruációt követő időszakban. Fontos, hogy bármilyen szokatlan elváltozás észlelése esetén azonnal orvoshoz forduljunk.

A megelőzésnek a legfontosabb és bizonyítottan hatásos módszere a mammográfiás szűrővizsgálat, amelyre a népegészségügyi célú emlőszűrés keretében, 2 évente hívják a 45-65 éves kor közötti hölgyeket. Az emlőrák, illetve a rákmegelőző állapotok minél korábbi felismerésében maguk a nők tehetnek a legtöbbet azzal, hogy részt vesznek a felkínált népegészségügyi célú szűrővizsgálaton.”

Rózsaszín séta

Október 17-én, délután 14 óra 30 perctől „Rózsaszínű séta” indul az Egyetemvárosban. A Stefánia épülettől indul és oda tér majd vissza a menet, közben elhaladnak az egyetem főépülete előtt is. „Az emlőrák elleni küzdelem jegyében tervezett sétánkkal azt szeretnénk üzenni a nőknek, hogy végezzenek önvizsgálatot, figyeljenek önmagukra, illetve járjanak el a szűrővizsgálatokra. Szeretnénk üzenni azoknak a nőknek is, akik ebben a betegségben szenvednek, hogy velük vagyunk, együtt lépünk egymásért, és hogy ne veszítsék el a gyógyulásba vetett hitüket, hiszen a betegség időben történő felfedezésével, korai szűrésével, az orvostudomány fejlődésével egyre jobbak az életkilátások” – emelte ki az általános dékánhelyettes, aki hozzátette, korai felfedezés esetén akár 90 százalékos gyógyulási arány is elérhető.

Tudományos konferencia

A Miskolci Egyetem és szakmai szervezetek szervezésében tudományos programot is kínál október 17-én az Egészségtudományi Kar. Az esemény fővédnöke Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora és Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház főigazgatója. A megyei kórház szakmai támogatása mellett a Mellrákinfó Egyesület és a Magyar Rákellenes Liga is együttműködő partnere az egyetemnek a konferencia létrehozásában. Az előadások témái között szerepel a megelőzés fontossága és a diagnosztikai lehetőségek is, emellett pedig az emlő önvizsgálatának helyes módját is megmutatják az érdeklődőknek a szakemberek. A záróprogram „regeneráló rózsaszínű relaxációval” és rózsaszínű sütizéssel zárul majd a rózsaszín szalag szimbólumának jegyében.

2022_rozsaszin_04

Legfrissebb hírek

Összes hír
Összes hír