Fontos mérföldkőhöz érkezett az MVM Csoport és stratégiai partnere, a Miskolci Egyetem közötti együttműködés. Az MVM támogatásával és partnerségével létrejött MVM Ipari Intézeti Tanszéken gyakorlatorientált oktatás keretében, karokon átívelő energetikai képzést biztosítanak a jövő szakemberei számára. A Gépészmérnöki és Informatikai Kar új tanszékén az energetikai szektort kiszolgáló kutatások is folynak majd, szorosabbra fűzve a hazai felsőoktatás és a kutatás-fejlesztés kapcsolatát.
Az MVM Csoport tavaly júniusban kötött stratégiai együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetemmel. Az ipari tanszék alapítását több olyan oktatásszakmai tevékenység készítette elő, mely hozzájárul az ipar-egyetemi kapcsolatok magasabb szintre emeléséhez.
„A miskolci alapításának 75. évfordulóját ünneplő Miskolci Egyetem minden korban igyekezett megfelelni a társadalom és a gazdaság elvárásainak – fejtette ki Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora az MVM Ipari Intézeti Tanszék alapításán tartott köszöntőjében. Mint mondta: „Egy több évtizedre visszanyúló szakmai kapcsolatban nyit új fejezetet az MVM Ipari Intézeti Tanszék megalapítása.
Fontos visszaigazolása, szakmai elismerése ez a nálunk zajló oktatási, tudományos, kutatási és innovációs tevékenységeknek, amellyel a hazai és nemzetközi térben működő gazdasági szereplőket támogatni tudjuk.
Kötelességünknek tartjuk tudásunkkal szűkebb pátriánk, az észak-magyarországi régió és az ország fejlődését szolgálni, amelyben segítségünkre voltak és vannak a velünk együttműködő vállalatok.”
Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója beszédében elmondta: „Célunk, hogy a Miskolci Egyetemen egy komoly energetikai tudásközpontot hozzunk létre, amely erősíti a felsőoktatás és az energetikai szektor közötti együttműködést. Az egyetem energetikai képzését vonzóvá és izgalmassá kell tennünk, hiszen ezzel nem csak a jövő szakembereit, de az egész energetikai iparág népszerűségét is építjük.
Küldetésünk, hogy olyan gyakorlatorientált képzést biztosítunk, amely a legfrissebb ipari projekteket és innovatív technológiákat ötvözi
– a Miskolci Egyetem pedig a legjobb bázist nyújtja egy ilyen vízió megvalósításához.”
„A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) együttműködő partnerként kapcsolódik be az MVM Ipari Intézeti Tanszék munkájába, ahol a jövő mérnökei és energetikai szakemberei a legkorszerűbb és gyakorlatorientált ismeretanyaghoz juthatnak” – jelezte Dr. Juhász Edit, a szervezet elnöke. „Hivatalunk munkatársai részt vesznek a tananyagfejlesztésben, és vendégoktatóként is igyekeznek átadni a szabályozó hatóságnál szerzett gyakorlati tapasztalataikat a jövő generációjának. Bízom benne, az együttműködés nagymértékben hozzájárul majd ahhoz, hogy a leendő végzős hallgatók naprakész tudással, széles látókörrel és erős szakmai elhivatottsággal léphessenek be a munka, és azon belül is az energetika világába akár szolgáltatói, akár szabályozói oldalon, vagy az együttműködő iparágak valamelyikében.”
Az eseményen tartott köszöntőjében Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára elmondta: a magyar felsőoktatás megújításának stratégiai célja, hogy erősítsük az egyetemek együttműködéseit térségük gazdasági és társadalmi szereplőivel és ennek részeként szorosabbra fűzzük a kapcsolataikat az ipari szereplőkkel úgy az oktatás, mint a kutatás területén. A Miskolci Egyetem MVM-mel közös tanszékének létrehozása kiválóan példázza, hogy miként valósulhat meg a gyakorlatban az együttműködés úgy az egyetem és az ipar között, hogy az előnyös nem csak a hallgatóknak és az egyetemi oktatóknak és kutatóknak, valamint a vállalatnak, de szélesebb értelemben véve profitál belőle a teljes régió gazdasága.
„A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) együttműködő partnerként kapcsolódik be az MVM Ipari Intézeti Tanszék munkájába, ahol a jövő mérnökei és energetikai szakemberei a legkorszerűbb és gyakorlatorientált ismeretanyaghoz juthatnak” – jelezte Dr. Juhász Edit, a szervezet elnöke. „Hivatalunk munkatársai részt vesznek a tananyagfejlesztésben, és vendégoktatóként is igyekeznek átadni a szabályozó hatóságnál szerzett gyakorlati tapasztalataikat a jövő generációjának. Bízom benne, az együttműködés nagymértékben hozzájárul majd ahhoz, hogy a leendő végzős hallgatók naprakész tudással, széles látókörrel és erős szakmai elhivatottsággal léphessenek be a munka, és azon belül is az energetika világába akár szolgáltatói, akár szabályozói oldalon, vagy az együttműködő iparágak valamelyikében.”
Az eseményen tartott köszöntőjében Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára elmondta: a magyar felsőoktatás megújításának stratégiai célja, hogy erősítsük az egyetemek együttműködéseit térségük gazdasági és társadalmi szereplőivel és ennek részeként szorosabbra fűzzük a kapcsolataikat az ipari szereplőkkel úgy az oktatás, mint a kutatás területén. A Miskolci Egyetem MVM-mel közös tanszékének létrehozása kiválóan példázza, hogy mi-ként valósulhat meg a gyakorlatban az együttműködés úgy az egyetem és az ipar között, hogy az előnyös nem csak a hallgatóknak és az egyetemi oktatóknak és kutatóknak, valamint a vállalatnak, de szélesebb értelemben véve profitál belőle a teljes régió gazdasága.
Az MVM Ipari Intézeti Tanszék nemcsak a műszaki karokon, hanem az Egyetem minden karán országosan elismert, az ipar minden elvárásának megfelelő képzést nyújt majd, amely segít a Miskolci Egyetemről kikerülő frissdiplomásoknak az energetikai szektorban elhelyezkedni. Ehhez járulnak hozzá a konkrét oktatási programok: a Gépészmérnöki és Informatikai Kar, valamint a Műszaki Földtudományi Kar együttműködésével 6 új duális program indul, melyek értelmében 30 gázmérnök és villamosmérnök hallgatót fogad duális formában a vállalatcsoport.