A Miskolci Egyetem moduláris képzései a tantervben előírtakon túl további kompetenciák elsajátításának lehetőségét biztosítják a hallgatók számára, ami segíti a munkaerőpiacon való sikeres elhelyezkedést is. A kurzusokon a részvétel ingyenes, és kurzusonként 2 kredit szerezhető velük. Jelentkezési határidő 2025. március 12., éjfél.
A kompetencia alapú képzések a hallgatókat olyan ismeretanyagokkal és információkkal támogatja, amelyeket az alap- vagy mesterképzésben nem tudnak megszerezni.
A választható moduláris kurzusok között szerepelnek például:
A tárgyak teljesítésével tantárgyanként 2 kredit szerezhető, amivel az adott félévben elért tanulmányi teljesítményüket is növelhetik.
Azon hallgatók számára, akik a képzési idejük alatt három kurzust teljesítenek, a Miskolci Egyetem oklevélmellékletben feltüntetett hivatalos bejegyzéssel igazolja, hogy kompetencia alapú képzésben részesült. Az oklevélmellékletnek elsősorban információs értéke van, ami jelentős előny lehet egy állásinterjún.
A kurzus(ok)on való részvétel ingyenes.
A képzéseket tömbösítve tartják személyes/online formában, összesen 6-8 órában.
A moduláris képzésekre jelentkezni a Neptunban, a „Kérvények” menüpontban található „Jelentkezés moduláris képzésre” dokumentum kitöltésével lehetséges. Minden tárgyhoz külön kérvényt kell benyújtani.
A képzések tervezett időpontját és azt, hogy jelenléti vagy online formában tartják meg, a kérelem beadásakor, a tárgy kiválasztásakor lesz látható.
A tárgyat a rendszer automatikusan, pár percen belül felveszi.
Jelentkezési határidő: 2025. március 12. (szerda), 23:59
A képzéssel és jelentkezéssel kapcsolatos kérdéseket a hallgatoieletpalya@uni-miskolc.hu címre küldhetik meg.