Hírek

„Fontos a közösség, a hagyomány!”

„Fontos az a közösség és a hagyomány, amely a Miskolci Egyetemet jellemzi, legyenek büszkék magukra, arra, amit véghez vittek” mondta el Bánné dr. Gál Boglárka Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke az Anyag- és Vegyészmérnöki Kar és a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén.

  • AVK
  • BTK
  • Campus
  • Egyetem
  • Hallgatóknak
  • Munkatársak
  • Oktatás
2024. június 28.

Az Anyag- és Vegyészmérnöki Karon (AVK) 16 fő szerzett diplomát, valamint a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon (BTK) 283 fő tett sikeres záróvizsgát a 2023/2024. tanév II. félévében. A végzett hallgatók a Miskolci Egyetem Szenátusának 2024. június 28-én délután tartott nyilvános ünnepi ülésén vették át oklevelüket. A diplomákat Prof. Dr. Szűcs Péter rektorhelyettes, Prof. Dr. Palotás Árpád Bence, az AVK dékánja és Prof. Dr. Illésné Dr. Kovács Mária, a BTK dékánja adta át.

A Miskolci Egyetemen végzett hallgatóként tudom, mennyire fontos a közösség a hagyomány, amely az intézményt jellemzi

– mondta a frissdiplomásokhoz szóló beszédében Bánné dr. Gál Boglárka Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke.

„Legyenek büszkék magukra, mert tiszteletre méltó, amit véghezvittek, és legyenek büszkék a Miskolci Egyetemre, mert talán nincs még egy ilyen a világon. A vármegye is büszke az intézményre” – folytatta.

Kifejtette, az egyetemi évek után többen is itt találják meg az otthonukat, amely hozzátesz Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye fejlődéséhez. „A vármegye olyan kiváló embereket érdemel, amilyenek önök,. Együtt ünnepelhetjük szakmai fejlődésüket. Hiszek a kitartó munkában és a folyamatos tanulásban.”

Bánné Gabriella 2024
Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke

„Ma az öröm, a boldogság, a siker és a búcsúzás pillanatait élik meg és indulnak el az úton, amely már nemcsak a tanulásról szól.” – mondta beszédében Prof. Dr. Illésné Dr. Kovács Mária, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja.

Céljuk eléréséhez jelentős lépést tettek, amikor a Miskolci Egyetemre jöttek, hogy mérnöki, bölcsész, tanári, gyógypedagógus, szociális munkás, antropológus, politológus végzettséget szerezzenek. Az ünnepi pillanat célt is ad önöknek: elindulnak választott hivatásuk útján, álmaik megvalósításáért

– hangsúlyozta.

Szegedi Dezső BTK
Szegedi Dezső színművész, az ország legidősebb nappali tagozatos hallgatója is átvette diplomáját Prof. Dr. Illésné Dr. Kovács Mária dékántól

Díjak, elismerések

Az Anyag- és Vegyészmérnöki Kar és a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar diplomaátadó szenátusülésén Ph.D doktori okleveleket, a Miskolci Egyetem Nemzetközi Hallgatói Nagykövete elismerést, a Kiváló Oktató Okleveleket és Becsületdiplomákat is átadtak.

Ph.D doktori címet szerzett Hadeer Waleed Qasim, Dinh Phi Truong, Végh Ádám

A „Miskolci Egyetem Hallgatói Nagykövete” címet kiemelkedő tanulmányi eredményével, tudományos és szakmai sikereivel, valamint a Miskolci Egyetem és annak közössége érdekében végzett közösségi munkájával a 2023/24-es tanévben Ariyo Prabowo Hidayanto, az Anyag- és Vegyészmérnöki Kar hallgatója, valamint Kornkanok Keardsap, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar hallgatója

A ME Hallgatói Önkormányzata a hallgatókkal való kiemelkedő kapcsolata, együttműködő- és segítőkészsége, valamint az egyetemi oktatásfejlesztés érdekében végzett munkája

elismeréseként Kiváló Oktató diplomát adományozott Prof. Dr. Illésné Dr. Kovács Máriának, a BTK dékánjának.

A hallgatói érdekképviselet terén, valamint az egyetemi diák- és közéletben végzett kiemelkedő munkájáért Becsületdiplomát vett át Jaskó Eszter (BTK), Kardos Alexandra Zsuzsanna (BTK), Sári Patrik (BTK).

Legfrissebb hírek

Összes hír
Összes hír