Hírek

First Lego League: Negyedik hely a robotfutamban

Negyedik helyen végzett az S-Team csapat a robotfutam kategóriában a Western Edge FIRST LEGO League Open Championship versenyen. Los Angelesben a Földes Ferenc Gimnázium diákjai mutatták meg tudásokat A felkészülésben és a versenyen is a Miskolci Egyetem, a Bosch és Nohac támogatta őket.

  • Campus
  • Egyetem
  • Hallgatóknak
  • Munkatársak
  • Oktatás
  • Partnerek
  • Tudomány
  • University
2024. július 01.

A FIRST LEGO League Challenge verseny nemzeti döntőjében a harmadik helyen végzett a Földes Ferenc Gimnázium csapata, így Nemzetközi kvalifikációs helyet szereztek a versenysorozatban, újoncként. Útirányuk május végén Los Angeles volt.

Long Beach-en, a Western Edge FIRST LEGO League Open Championship 80 csapat részvételével kezdődött május 31-én. Az első napon az S-Team csapat berendezte a standját és eljött az első robotfutam ideje, ahol 445 pontot értek el, amivel a rangsorban a 17. helyen álltak. A második napon 520, illetve 540 pontos kört ment a robot – a pályán egyébként összesen 550-et lehetett elérni.

Ezzel a teljesítménnyel rögtön az ötödik helyre ugrottak, végül a versenyt a 4. helyen zárták.

A robotjáték az a – tulajdonképpen a programozásról szóló – robotfutam elnevezésű versenyszám, amiben a miskolciak nyertek az országos versenyen is.

FLL 2024

A csapat a Miskolci Egyetem tréningstúdiójában edzett heti rendszerességgel. Itt fejlesztették a robotjukat, készítették el az innovációs projektjüket, és itt volt lehetőség a csapattagok számára, hogy megismerjék egymást, összeszokjanak és megtanuljanak hatékonyan együtt dolgozni.

Nagyon jó érzés volt Amerikába utazni, főleg úgy, hogy eddig még sohasem jártam a tengeren túl

– kezdte beszámolóját Kovács Mátyás Tivadar, a Földes Ferenc Gimnázium diákja.

Mint elmondta, sokat készültek erre a megmérettetésre, ennek köszönhetően naprakészen indulhattak el a versenyen.

„Sok emberrel találkoztunk, akik a különböző országokból érkeztek, jó volt más kultúrákkal megismerkedni. A versenyen fantasztikus érzés volt részt venni. Ez az első évünk a First Lego League-ben, ezért rettentően örültünk a helyezésnek. Nagyon sok motivációt ad ez a következő évre és annak kihívásaira. Nagyon sokat tanultunk, fejlődtünk, büszkék lehetünk a jó eredményre.”

Nagy élmény volt az utazás Pocsay Bence számára is.

Nagyon barátságos volt mindenki. A verseny alatt, ha ellenfélnek számítottunk is, minden csapat nagyon segítőkészen állt egymáshoz. Készségesen adtuk át tapasztalatainkat, így minden nap tanulni tudtunk valamit. Különösen tetszett az On The Spot verseny, ahol két amerikai csapattal volt alkalmunk együtt dolgozni és közösen új robotot építeni és programozni.

– mondta.

FLL 2024

Pocsay Bence hozzátette: hatalmas élmény volt sok száz emberrel együtt lelkesedni a legóért, látni milyen fanatikusak tudnak lenni mások is.
„A városban eltöltött idő alatt meg tudtuk tapasztalni az amerikaiak nyitottságát, nagyon kíváncsiak voltak Magyarországra. Nagy büszkeséggel töltött el, hogy az országos versenyen ilyen jól tudtunk szerepelni és lehetőséget kaptunk erre az utazásra” – mondta.

A csapat később csatlakozott be a versenybe, de kitartóan és keményen dolgoztak azért, hogy jobbak és jobbak legyenek. Hamar egymásra tudtak hangolódni.

Természetesen a mentoraink rátermettsége is sokat segített abban, hogy sikereket érjünk el, ami már a területi selejtezőn is meglepetés volt

– fogalmazott Vascsák Vincze csapattag.

„Hihetetlennek tűnt, amikor az országos döntőn továbbjutva elhangoztak a világbajnokság helyszínei, köztük Los Angeles is. Egy világbajnokság! Még jobban belehúztunk a felkészülésbe, minden szabadidőnket erre tettük fel az utolsó hetekben. A háttérben komoly szervezés folyt, hisz támogatókat kellett találni és megszervezni az egész utazást, előkészülni a versenykiírásnak megfelelően. Tudtuk, hogy a robotfutamban vagyunk a legjobbak, így annak a tökéletesítése volt a stratégiánk. Itthon kihajtottuk a maximumot TOM-ból, a robotunkból.”

FLL 2024

„Nagyon hálás vagyok a csapatomnak: Zsombinak, Misinek, Bencének Tivadarnak, a felkészítő tanáraimnak: Szilviának, Attilának és Takács tanár úrnak, a Miskolci Egyetemnek és a Bosch-nak, hogy hozzásegítettek minket ehhez az életre szóló élményhez!”

A robotfutam esetén nincs lényeges különbség a hazai versenyekhez képest, azonban a többi rész esetén több gyakorlásra van szükség, hiszen egy nemzetközi versenyen angolul kell a csapatnak bizonyítani. Fél óra áll rendelkezésre az innovációs projekt és a robotdesign prezentációk bemutatására, valamint az alapértékekkel kapcsolatos kérdések megválaszolására.

„A nevezés után kiderült, hogy a Long Beach-i versenyen nem lehetett elektronikus eszközt használni, ugyanis a zsűriszobákban nem volt sem kivetítő, sem áram. Így a prezentációkat alapjaitól kezdve át kellett gondolni, dolgozni” – mesélte a csapat egyik felkészítője, Lengyelné Dr. Szilágyi Szilvia, a Miskolci Egyetem docense. De mindent megtettek annak érdekében, hogy valamennyi nehézségre felkészítsék a csapatot.

Rengeteget gyakoroltunk a robotpályán, így sok olyan helyzet előállt a gyakorlás alatt, amit elemezni tudtunk, és megvitattuk a lehetséges megoldások közül azokat, amelyeket az adott szituációban érdemes, vagy éppen egyáltalán nem szabad megvalósítani

– emelte ki.

A gyakorlások alatt a robot és a kiegészítők is folyamatosan tökéletesedtek, újabb és újabb ötletekkel álltak elő mindaddig, amíg már képes volt a robot stabilan 550 pontot elérni. A teljes szezon alatt egyébként három versenyrobotot fejlesztettek. Teamy, Tamara és TOM szállt versenybe a Masterpiece küldetések végrehajtására először a regionális, majd a nemzeti, végül az amerikai döntőkön.

FLL 2024

„Alaposan tanulmányoztuk az elérhető forrásokon keresztül a nemzetközi zsűri elvárásait a robotdesign és az innovációs projekt bemutatásával kapcsolatban. Igyekeztünk minden eshetőségre felkészülni” – fejtette ki Lengyelné Dr. Szilágyi Szilvia.

Mint mondta: az első tesztek a versenyen jól mentek, majd egyre több probléma adódott a különböző asztalokon, amelyeket a korlátozott tesztelési feltételek miatt az első éles futam előtt már nem sikerült kijavítaniuk. Így sikerült a robotjáték során a rosszabb pont (445), mint amire számítottak. Néhány apróbb módosítást követően végül sikerült elérni az 550 pontos futást, azonban élesben a kék virág modell szokatlan viselkedése miatt csak 520 pontot szereztek.

Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen remek csapat jött össze! Minden elvárást felülmúlóan teljesítettünk azzal, hogy a Long Beach-i versenyen a robotjáték során a legjobb európai csapatként végeztünk a 4. helyen

– értékelte a Miskolci Egyetem docense.

Legfrissebb hírek

Összes hír
Összes hír