Hírek

Az ipari projektek összefüggéseinek feltárása szakmérnöki képzésben

Nagy tapasztalattal rendelkező ipari szakemberek bevonásával teszi még értékesebbé a Miskolci Egyetem a 2023 februárjában indított ipari beruházási szakmérnök képzését. A kurzus az egyik legnagyobb érdeklődésre tartott számot a szakirányú továbbképzések között 2023 szeptemberében is.

  • GÉIK
  • Oktatás
2023. november 08.
231108_10

A Miskolci Egyetem elhivatott a szakemberképzés utánpótlásában és a vállalati szféra szakmai támogatásában. A szakemberhiánnyal küzdő cégek által megfogalmazott, tisztán ipari igényekre felépített, komplex szakterületen elindított képzések iránt folyamatosan nagy az érdeklődés. A Gépészmérnöki és Informatikai Kar nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a projektfolyamat egyes fázisait egyben lássák a hallgatók, hiszen ez segíti a szakembereket a gyakorlati munkájuk során abban, hogy átfogóbb, teljesebb képet kapjanak a projektfolyamat egyes tevékenységeiről és azok egymásra hatásáról. Az ipari beruházási szakmérnök képzés tantervének összeállítása során arra törekedtek, hogy módszertanokra épülő, gyakorlatorientált módon, gyakorló szakemberek által adjanak át tudást – emelte ki Hornyák Loránd, a Miskolci Egyetem stratégiai és portfólió szakértője.

Nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek látogatnak el az ipari beruházási szakmérnök és szakember képzésre, hogy hozzájáruljanak a hallgatók szakmai fejlődéséhez. Legutóbb Petrényi Gabriella és Szabó Zoltán, az idén 60 éves Olajterv Tervező Zrt. képviseletében a technológiai tervezés és anyagtechnológia szakterületek szakmai összefüggéseiről és helyes módszertani megvalósításáról adott elő. Mindkét terület kiemelt fontosságú egy beruházási projekt során, hiszen erre épül minden tervdokumentum, innen származnak az anyagok és készülékek berendezéseinek pontos specifikációi, ami a beszerzési fázis elengedhetetlen része.

Láda Hajnalka sok éves, multinacionális olajipari vállalatoknál szerzett gyakorlati tudására alapozva a projektbeszerzési folyamatokra vonatkozó tapasztalatait osztotta meg a szerződéstervezésről, a beszerzési folyamatok összefüggéseiről, illetve azok helyes működésének módszertani alapjairól. Hajós Zília több iparágra kiterjedő projekt kontrolling tudásának a projekt ütemtervezésre és beruházási projektmenedzsmentre vonatkozó tapasztalataiból adott át a hallgatóknak. Többek között megismerték a helyes hálótervezési módszertant, a valós projektfolyamatok logikai kapcsolatokkal történő modellezését, a projektek folyamatos és néhol kritikus mértékű változáskezelését.

Az ipari beruházási szakmérnök képzés a 2023/20242-es tanév tavaszi félévében is elindul.

Részletesebb információk és előzetes jelentkezés:

Jelentkezés

2023. november 8.
pdf
pdf

Legfrissebb hírek

Összes hír
Összes hír