Hírek

Tanácskoztak a levéltárosok

A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség Vándorgyűlésnek adott otthont a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum. Az esemény célja, hogy a levéltári szakemberek megoszthassák tapasztalataikat és új ismereteket szerezzenek.

  • Campus
  • Egyetem
  • Hallgatóknak
  • Munkatársak
  • Partnerek
  • University
2024. augusztus 22.

A megnyitón beszédet mondott Prof. Dr. Horváth Zita a Miskolci Egyetem rektora, Vajda Tamás a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetségelnök, valamint Dr. Szende László a Kulturális és Innovációs Minisztérium Közgyűjteményi Főosztály főosztályvezetője. Ezt követően szakmai programokon vehettek részt az érdeklődők.

Az első nap zárásaként a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának komolyzenei koncertjét hallgathatták meg a konferencia résztvevői. A Vándorgyűlés végén pedig szakvezetés keretében Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum (Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástár) felújított és kibővített épületébe nyertek betekintést a vendégek.

 

Program

2024. augusztus 22.
pdf
pdf
MFLSZ_vandorgyules
Prof. Dr. Horváth Zita a Miskolci Egyetem rektora köszönti a vendégeket

Legfrissebb hírek

Összes hír
Összes hír