Hírek

Spiller Tiziana az Egészségtudományi Kar hallgatója az Olimpiai Csapat tagja

A maratoni távú gyalogló vegyes váltó tagjaként utazhat Párizsba Spiller Tiziana a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának másodéves orvosi diagnosztikai analitikus szakos hallgatója.

  • Egyetem
  • ETK
  • Hallgatóknak
  • Munkatársak
  • Sport
2024. július 08.

A MOB Elnökségének 2024. július 5-én, valamint a MASZ június 28-án meghozott döntései értelmében a Párizsba utazó Magyar Olimpiai Csapat tagjává vált Spiller Tiziana, a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának másodéves orvosi diagnosztikai analitikus szakos hallgatója. A még csak 20 esztendős gyalogló a Budapesti Honvéd SE színeiben készül és versenyez, Szűcs József és Srp Miklós edzők irányításával.

Spiller tavaly az egyetem hallgatójaként indulási jogot szerzett a 2023. évi Egyetemi Világjátékokra, ahol 20 kilométeres gyaloglásban 13. helyen végzett. Idén is számos alkalommal bizonyította rátermettségét és felkészültségét, amely alapján joggal kerülhetett be az olimpiai csapatba, mint a maratoni távú gyalogló vegyes váltó egyik tartalék tagja. Márciusban U23 korosztályos országos rekordot állított fel 20 kilométer gyaloglásban (1:34:21 óra), valamint részt vett a Gyalogló Csapatvilágbajnokságon Törökországban, ahol az
egyéni 20 kilométeres versenyben 36. helyen végzett, illetve rajthoz állhatott a római atlétikai Európa-bajnokságon is, ahol ugyancsak 20 kilométer gyaloglásban 30. helyen zárt. Hazai versenyeken két korosztályos bajnoki címet, valamint három felnőtt bajnoki érmet szerzett.

A XXXIII. Olimpiai Játékok atlétikai versenyei augusztus 1-jén kezdődnek férfi és női 20 kilométeres gyaloglással, a gyalogló vegyes váltó küzdelmeire pedig augusztus 7-én 7:30-kor kerül sor.

 

 

Spiller Tiziana Olimpia
Fotó: Magyar Atlétikai Szövetség

Legfrissebb hírek

Összes hír
Összes hír